Léderer Ákos a Spanyol Foci Fan Klubnak! |
Annak örülök leginkább, hogy ha másból nem is,de 11-bol mindenképpen láthat majd gólt a szurkoló, ellentétben a BL elodöntok visszavágóival. Kész szerencse, hogy csak egy meccs alapján hirdetnek gyoztest, és nem kell taktikázni, hogy mi lesz majd a visszavágón. Emiatt is remélem, hogy a sok sztár, jó meccset is fog produkálni. Sajnálom, hogy nem jutott be a Villareal a döntobe, nagyon kevésen múlott, és oszintén örülnék, ha végre egy kiscsapat is bele tudott volna szólni a sztárcsapatok játékába, bár a spanyol csapat részérol már az is nagy dolog, hogy idáig eljutottak. Mivel sem az Arsenal, sem a Barcelona, sot egyetlen más összevásárolt sztárcsapat csapat sem hoz igazából lázba, ezért abban reménykedem, hogy jó meccset vívnak majd a felek a döntoben. Azt gondolom nehéz örökség van a vállukon a játékosoknak, mert ha összehasonlítgatásba kezdünk majd, hogy milyen volt a tavalyi meg az idei BL dönto, akkor valószínuleg el sem kellene kezdeni a meccset. Oszintén reménykedem azonban abban, hogy nem lesz igazam és egy 5-4-es végeredménnyel bárkinek a javára is ki tudnék egyezni.
LÉDERER ÁKOS |
| |
Farkas Norbert az El Clásico-ról a Spanyolfoci Fan Klubnak |
Farkas Norbert a Sport 1 TV kommentátora, a spanyol foci hazai szakértoje. Több interjút készített már a nagyobbnál-nagyobb játékosokkal és rendszeresen közvetíti a spanyol bajnoki mérkozéseket. Ezúton is szeretném megköszönni, hogy rendelkezésünkre állt és véleményt nyilvánított az El Clásicoról!
Én nem hiszem, hogy a játékvezetok szándékosan segítenek be az egyik vagy a másik oldalon, abban viszont biztos vagyok, sot hiszem, hogy valakibol azért lesz játékvezeto, mert szereti a futballt, a futballt pedig gyerekkorában szereti meg az ember, nem pedig menet közben, vagy ahogy az olasz mondja "strada facendo". Úgy gondolom, nem azért lesz valaki pap, mert egyszer csak megszállja az ihlet, hanem azért, mert papnak született. Magyarul: minden bíró, futballista, kommentátor szíve mélyén szurkol valamelyik csapatnak, és ha ez nem így lenne, akkor nem foglalkozna a futballal. Ettol függetlenül hiszem, hogy a kommentátor, csakúgy, mint a játékvezeto tudja függetleni magát attól, hogy éppen a szíve hová húz. Tehát Medina Cantalejo nem azért hozott téved döntéseket a meccsen, mert esetleg Barcelona szimpatizásként a Realt akarta súlytani. Gondoljátok, hogy egy FIFA-kerettag, aki ott lesz a vb-n, több millió ember szeme láttára szándékosan csal? Ezt az o nevében visszautasítom.
A kérdést leegyszerusítve: ezúttal is bebizonyosodott, hogy a spanyol bírók nem méltók a spanyol bajnoksághoz. Ennyit tudnak, és kész, viszont ez nagyon kevés. Roberto Carlos félresikerült becsúszásánál a partjelzo is tévedett, neki látnia kellett volna, hogy Van Bommel átesik a bekk lábán. Persze, Carlos is hibázott, mert ilyen rutinos védonek nem így kellene becsúsznia egy ilyen labdáért. Azért nem írom le, hogyan, mert ezt sokkal jobban tudja, mint én. A piros lap, úgy érzem, jogos volt, hiszen az egyik spanyol televízió miszlikre szedte Carlos szavait, és kiderült, tényleg "leszaremberezte" Cantalejót és a partjelzot. Igaz, ennél csúnyábbakat is mondanak egy-egy meccsen a játékosok, bírója válogatja, hogy elengedi ezeket a füle mellett, vagy felveszi a kesztyut. Ez utóbbi a rossz megoldás, persze, senki sem szereti, ha becsmérlik. A játékosok sem, ha éppen a bíró vagy a segítoje teszi ugyanezt. Ezen a meccsen erre is volt példa, állítólag. Kár, hogy a játékvezetoket nem büntetik. Felmerül a kérdés: ha a fegyelmi bizottság szentírásként kezeli a meccslapot, akkor miért nem ad a játékosok szavára. Nehéz kérdések, de egy biztos: mint minden szakmához, úgy a játékvezetéshez is tehetség kell, és bizony sok spanyol bírónak nincs hajlama ehhez a mufajhoz. |
|
Bánki József a Spanyol Foci Fan Klubnak! |
Nem biztos hogy a Bánki József név minden embernek ismeros, pedig minden héten sok ezren olvassák a Sztár Sport címu újságot. Bánki úr riporterként dolgozik a minden héten megjeleno lapnál! Most az O véleményét olvashatjátok el a honlapról és a spanyol játékvezetokrol!
Ha lehet, egyelore röviden gratulálnék a honlaphoz. Összességében abszolút érdekes, informatív, adatokkal, statisztikákkal gazdagon illusztrált, és jó az interjúk aránya is. A magam részérol biztosan gyakran olvasom majd. A játékvezetokrol szólva a spanyol síposok sohasem tartoztak a világ elitjébe és ez most is így van. Semmiképpen sem tartom oket becstelennek, nem hiszem, hogy tudatosan csalnának, ez elképzelhetetlen, ugyanakkor többet hibáznak, mint mondjuk az olasz bírók, jóllehet ok is a gyengébbek közé tartoznak Európában. Azaz, amennyivel jobb a mediterrán, másként, latin futball technikai képzettsége az angolszásznál, annyival gyengébb a bíráskodás. Alig megy le forduló a Primera Divisiónban botrány nélkül, amiben persze a durvaságok is szerepet kapnak, ugyanakkor olkyor tendencia is felfedezheto a sípmestereknél. Emlékezhetünk, hogy az elmúlt másfél évtizedben a Real Madrid hazai fellépésein a füttyösök eloszeretettel segítették a Madridot, de legalábbis nem fújtak a "blancók" ellen. Néhány meccs után egész Spanyolország a Real támogatásán volt felháborodva, amiért alaposan meg is utálták jó néhányan a fovárosiakat. Egy ido után viszont divat lett síppal megleckéztetni a Bernabéuban a Madridot, miként idegenben is, legutóbb például Medina Cantalejo nyírta ki rendesen a "királyiakat". Igaz, a bakikban nem csupán a fobíró, hanem az asszisztens is hibás, mivel akkora hatalmat kaptak utóbbiak, hogy azzal akár segíthetnék is a játékvezetot. Márpedig a Barca-Real rangadón igenis jeleznie kellett volna a partbírónak, hogy Van Bommel parádés alakítással átesett Roby Carlos lábán, mint ahogy a második félidoben is be kellett volna intenie a 11-est Ronaldo lerántásáért és akkor Medina Cantalejo nem égeti magát pluszban azzal, hogy még a Real braziljának mutat fel sárga lapot színészkedésért. Roberto Carlos mondatait, rámutatva a játékvezetore és a partjelzore: "Te és te egy rakás sz...vagytok!" alaposan kikockázta a spanyol tévé, ez által semmivel sem védekezhet a brazil bekk, ám régebben, a nagy tekintéllyel rendelkezo játékvezetok ilyet meg sem hallottak. Bármilyen fura, éppen ettol volt tekintélyük, ugyanis jelezték, ha nem fogja be a száját a játékos a következo piszkoskodásnál mehet zuhanyozni. Hatékonynak bizonyult a módszer, elvégre a játékvezeto is tisztában van azzal, mekkora feszültséggel lépnek pályára a játékosok, foleg 100 ezer nézo elott. Elnézést, ha hosszabb voltam a kelleténél, ismételten gratulálok a honlaphoz, és sok sikert kívánok:
Bánki József |
| |
Juhász Roland a spanyol fociról, a Spanyolfoci Fan Klubnak! |
"Sajnos a hétvégi meccsnek (El Clásico - a szerk.) csak az elso 30 percét láttam, így errol a meccsrol nem igazán szeretnék véleményt nyilvánítani." Juhász Roland a magyarok egyik legjobb, ha nem a legjobb középhátvédje így vélekedett a spanyol fociról: "Az egyik kedvenc bajnokságom a spanyol, és a kedvenc csapatom a Barcelona. Ma a világon magasan a legszebb focit játsszák és ami nálam a legszembetunobb, hogy minden játékos milyen nyugodtan és kiegyensúlyozottan játszik. Az o meccseiket szinte mindig élvezettel lehet nézni." |
|
Gyepes Gábor a Spanyolfoci Fan Klubnak az El Clásico-ról! |
Gyepes Gábor nyilatkozata a Spanyolfoci Fan Klubnak az El Clásicoról:
"A véleményem az, hogy hiába van feljövoben a Madrid és hiába 3 esélyes egy rangadó a jelenlegi helyzetben biztos hazai sikerre számítok pedig még Madrid drukker is volnék. A Barca nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt és hát ugye a jelenlegi világ legjobb játékosa is az övék. Szerintem ö a különbség a jelenlegi mezonyben ha ö játszik akkor még inkább esélyes a Barca bárki ellen. Emlékezhetünk mit csinált Madridban akkor el tudom képzelni mit fog csinálni ma. Remélem jó meccs lesz és változatos, kevés balhéval meg sok góllal."
Köszönjük neki a nyilatkozatot! | | |